Milánói beszámoló

Kedves Barátaim!

.

Szeretnék beszámolni a milánói útról azon kedves klubtagjaink részére, akik ritkán járnak klub ülésre, de mindenképp rendkívül fontosnak és hasznosnak tartom ezen találkozásokat. Elnézést a késedelemért, elfoglaltságaimból adódóan csak most jutottam ide. Párizs-Berlin-Milánó-Budapest Rotary találkozón olyan kapukat tudtunk kinyitni, amit korábban magunk sem gondoltuk.

Nos, október 6-án hajnalban indultunk, így egy aktív és hosszú nap állt rendelkezésünkre. Miután lepakoltunk a szállodában olasz barátaink délután vezetett túrát szerveztek részünkre a milánói dómba. Megcsodálhattuk kívül-belül, fent és lent, hallgathattunk némi orgonamuzsikát is. Pár órás szünetet követően pedig együtt vacsoráztunk rotarysta barátainkkal, így már többedik találkozásunk kapcsán remek baráti hangulatban telt az első este.

Vasárnap délelőtt a Brera Múzeumban folytattuk sétáinkat szintén szervezett túra keretében, majd egy nosztalgia villamoson ebédeltünk, ami 1,5 órán keresztül szelte velünk a várost közben pedig egy remek ebéd keretében finom borokat ittunk. Rendkívüli érzés volt, mindenki imádta. Óriási zsibongás, izgatottság volt mindenkin úrrá. Az időjárás alapvetően meleg volt, rövidebb esők árnyékolták csak a sétáinkat. Délután folyamán szabad programunk kapcsán mi magunk sétáltunk a városban és közösen vacsoráztunk a híres Viktor Emánuel sétányon. Felemelő érzés volt.

Hétfői, utolsó napunk is csodásan végződött. Olasz barátaink délelőtt a milánói Scalába és múzeumba szerveztek egy impozáns programot részünkre. Délelőtt folyamán Kata, János és jómagam pedig egy rendkívül hasznos projektmegbeszélésen vettünk részt.  Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy bár a négy klub közül a Margitsziget a legkisebb azonban annál felkészültebb voltunk ötletben és elképzelésben. Rotarysta barátaink maximálisan biztosítottak támogatásukról a KIP2-vel kapcsolatban, valamint arról is beszéltünk, hogy a háború súlytotta Ukrajnába, a határ túloldalára ismételten küldenek segélycsomagot, melynek megszervezésében ismételten klubunk lesz a levezénylő. Egyben meghívtuk barátainak 2023 júniusi charter ünnepségünkre. Úgy tűnik a mostani lelkesedést látva jövőre szép számmal fognak érkezni vendégek hozzánk. Tekintettel, hogy a milánói klub minden héten klubülését a Grand Hotelben tartja, így természetes volt, hogy a záró találkozó is ott fog befejeződni.  Egy igazán impozáns helyen és nagyszerű ebéd mellett klubunk ajándékot adott át mind a négy klub részére. Három nyelven megjelenő Bortúra Magyarországon c. könyvet adtunk át.

Üdítő 3 intenzív nap elteltével, nagyszerű, mély beszélgetések mellett el kell mondanom, hogy e négyes fogatnak teljes jogú tagjai lettünk, mintha mindig is ismertük volna egymást úgy fogadtak külföldi barátaink, ami részben Beának köszönhető, hisz egész évben ő aktívan tartja a kapcsolatot külföldi barátainkkal. Nagyon örülök, hogy nemcsak a szokásos margitszigeti tagok utaztak, hanem új nemzedékként Ákos is velünk tartott. Nagyon sokan odajöttek hozzá, figyelemmel, kíváncsisággal, őszinte érdeklődéssel beszélgettek vele.

Kedves baráraim, csak biztatni tudok mindenkit, hogy csatlakozzatok ezekhez a nemzetközi programokhoz. A kulturális élményeken túl nagyszerű emberekkel lehet kialakítani, mély baráti kapcsolatokat. Olyan töltekezést ad ez a pár nap, ami hosszú időre elkísérnek bennünket. Köszönöm a klubtagoknak, akik időt szántak privát idejükből és eljöttek e pár napra. Volt idő sok más laza témáról is beszélgetnünk, ami bennünket is kimozdított a hétköznapokból, hogy ne csak Benczúr falain belül találkozunk. Sokat nevettünk, beszélgettünk, úgy volt jó ahogy volt.

Hálás köszönettel mindenkinek a támogatásért!

Pipoly Piroska

elnök 2022/23

A találkozón részt vettek : Pipoly Piroska, Nagy Gabi, Tatai Katalin, Stein János, Juhász Ákos, Turner Beatrix