A díjakat Stein János, elnök és Nagy Gabi jövő évi elnök adta át a gyerekeknek.

LÜK Bajnokság

Az idén 70 éves Móra Könyvkiadó jóvoltából LÜK – bajnokságot rendeztek a Losonci téri általános iskolában, ami szinte már hagyománynak számít. Ma volt a döntő, az előző napi selejtezőket követve, ahol osztályonként (2., 3. és 4.-es osztályokból) 6 izgatott kisgyerek jutott tovább. 18×6 LÜK táblát oldottak meg összesen. 60 perc állt rendelkezésre. 13:30h-kor kész, rajt, elindult a verseny. 18 kis egyéniség, akik vérmérsékletük és tudásuk alapján láttak neki a feladatoknak. Ki az első tábla után feladta, ki széken térdelve oldotta meg egyiket a másik után, ki pedig szépen komótosan a rendelkezésre álló időt kihasználva dolgozott.

A Rotary Club Budapest-Margitsziget által felajánlott 3×50000 Ft értékű nyári tábori utalvánnyal lett jutalmazva az évfolyamonkénti első helyezett. A második és harmadik helyezettek okos táblát és munkafüzetet kaptak és minden résztvevő egy oklevelet.

A három első helyezett kis területi bajnokságon, más iskolák első helyezettjeivel mérhetik össze majd LÜK -magukat!

Sok sikert kívánunk a gyerekeknek és köszönet a Mórának, valamint Bertalan Andrásnak, a Móra Könyvkiadó edukációs területének a menedzsere, aki remekül vezette le a versenyt!!!

A díjakat Stein János, elnök és Nagy Gabi jövő évi elnök adta át a gyerekeknek.

LÜK - bajnokság